Striák

Stria kezelése, hogyan legyen önbizalmam?

Hibátlan bőr egy bizonyos kor után nem létezik, az idő múlása szemmel látható nyomokat hagy testünkön. A várandósságra, a célként kitűzött tömegnövelésre, vagy sikeres fogyókúrára jó visszatekinteni, büszkének lenni rá, ugyanakkor a bőr felszínén megjelenő elváltozások zavaróak lehetnek, csorbát ejtve ezzel önbizalmunkon.

A stria az egyik leggyakoribb bőresztétikai elváltozás, mely leginkább a nőket érinti, de a férfiak sem érezhetik magukat biztonságban. A hirtelen bekövetkező növekedés, a hízás és fogyás következtében, vagy épp a terhesség során a bőrünk is igyekszik gyorsan követni a változásokat, azaz felülete növekszik, nyúlik és feszül. A kültakarónk alatt lévő kötőszövet nem képes tartani a bőr által diktált ütemet, így megreped és ezzel együtt striákat, azaz csíkokat hagy a bőrön. A kezdetben lilás-piros, majd a későbbiekben fehér színre váltó repedések főként hason, csípőn, combon, de gyakran a melleken is megjelennek.

Tudjuk a megoldást!

A striák kezelésére ma már modern eszközök állnak rendelkezésre, melyek szuper hatékonyak és alkalmazásukkal szinte észrevétlenné válnak a nem kívánt csíkok. Hogy mindezt garantálni tudjuk, választásunk Európa vezető gyártójára, a DEKA LASER márka lézerkészülékeire esett, így a kategóriájában legprofesszionálisabb géppel állunk a debreceni, és Kelet-magyarországi Pácienseink rendelkezésére! A lézeres gyógyászati eszközeink eredményessége, a kezelések hatásossága messze felülmúlja a non-ablatív lézerekkel végzett kezelések hatásfokát.

Mit kell tudnod a kezelésről?

  • a legmodernebb, rádiófrekvenciával gerjesztett széndioxid lézeres eljárással működő DEKA DOT SmartXide készüléket alkalmazzuk az eljárás során, ez jelenleg az Amerikai Egyesült Államok legkedveltebb és keresettebb lézerkezelése
  • a lézer okozta fény-nyalábok a bőr felületén apró behatolásokat ejtenek, ennek következtében a bőr felszínen, és mélyebb rétegeiben egyaránt fokozódik a kollagéntermelés
  • a kezelések egyénre szabottak, biztonságosak és fájdalommentesek
  • a kezelés bőfiatalító hatása évekig eltarthat, mivel beindítja az új kollagénrostok képződését
  • a kezelés után azonnali bőrfeszesítő hatás érezhető
  • a kezelések alkalmával nem juttatunk idegen anyagot a szervezetbe 

A kezelés menete:

  • A kezelendő bőrfelület megtisztítása, és érzéstelenítése után apró, tized mm-es kihagyásokkal, a lézerrel pontokban haladva kezeljük az érintett bőrterületet.
  • Az érzéstelenítésnek köszönhetően a kezelés során csupán egy nagyon minimális, enyhe fájdalom érezhető.
  • A lézer mikropixelenként éri az érintett bőrfelületet, pici sebeket ejtve rajta, míg a sértetlen részek a bőrön serkentik a természetes gyógyulási folyamatot.
  • A kezelés során fokozódik a kollagén és elasztikus rostok termelődése, feszesedik a kötőszövet, közben a hegek egyre halványodnak, és akár teljesen el is tűnhetnek.
  • A beavatkozás után 7-10 nap szükséges a regenerálódásra, ezt követően vissza lehet térni a mindennapi tevékenységhez. A teljes gyógyulás 2-3 hónapig eltarthat, ez alatt az idő alatt fontos az 50-es faktorszámú fényvédő krémek használata.
  • Az eredmény látványos és évekre szól!

Próbáld ki Te is az elérhető legmodernebb lézeres kezelésünket, hogy végleg búcsút inthess a sikeres fogyókúrád, vagy épp a terhességed következtében kialakuló bőrhibáknak, a striáknak!